Vér hullik kék szeméből,

Vér hullik szívén a sebből.

Vér, mely áztatja egész testét,

Vér, mely megalvadt sápadt kezén.

Bíbor folyam keretezi hófehér arcát,

Nem bírta tovább élete szüntelen harcát.

Sokáig kereste e világban a helyét,

Majd szívébe meresztette ezüstszín kését.

Érezte, ahogy áthalad húsán a penge,

Majd lassan elernyed fáradt, fehér teste.

Érezte, mindjárt eléri a rég várt halál,

Már sose lát e világon semmit talán.

Érezte, ahogy sodródik a lelke,

S kínok közt itt marad elárvult teste.

Érezte, mindennek itt van a vége,

S megszabadul e világtól végre.

Elhalkul sóhaja, lélegzése leáll,

Szíve egyre lassabban ver, végül megáll.

Többé nincs semmi dolga e világon,

Mindent itt hagy, mit gyűlölt, s olykor imádott.

Reméli lesz kinek majd hiányozni fog,

Kinek halálával fájdalmat okoz,

Ki egy napon felkeresi sírját,

S majd elmondd érte egy halk imát.